Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy a „ZIRCI BULI” idén elmarad.
Negyedszázada küzd a mindenkori BULI-rendező csapat pénzügyi, szervezési, időjárási nehézségekkel, és a folyamatosan változó, jogos, de egyre magasabb költségigényű jogszabályi környezet előírásainak teljesítésével. (Ez számunkra mindig fontos volt: a BULI-nak a kezdetektől volt egészségügyi ellátása, biztonsági segítői, tűzvédelme, saját vészforgatókönyve stb., amikor még nem is éltek rendezvényi jogszabályok.) A hagyományos összefogásoknak és a városi támogatásoknak köszönhetően, önkéntes közösségünk 2015-ig megbirkózott minden nehézséggel, és egyre nehezebb körülmények között, évről évre magas színvonalon, biztonságos körülmények között rendeztük meg a család és barátság fesztiválját. 2016-ban kényszerszünetet kellett tartanunk egy pénzügyi tartópillér kiesése miatt, ami nagyon megviselte szervező közösségünket. Azt már régóta láttuk, hogy szinte kizárólag csak üzleti alapon működő, állandó munkatársakkal, saját infrastruktúrával rendelkező fesztiválok vannak talpon, de hittük, hogy a negyedszázados tapasztalat és a civil összefogás elég erő a már nagyon kevés non-profit szervezésű nagyrendezvény megmaradásához. Idén kiderült, hogy jöhet még váratlan helyzet, ami végleg ellehetetlenítheti a már célegyenesben járó szervezőmunkánkat: a most is változatlan bejelentési forma és korábbiakban is vállalt teljesítések ellenére a rendezvény engedélyeztetési szakaszában az ismert külső okok miatt országosan beszigorított eljárás olyan követelményeket fogalmaz meg a rendezvényekkel szemben, amelyek pénzügyileg és időben is lehetetlen helyzet elé állítottak bennünket.
Egyetlen döntés maradt számunkra: a mai napon le kell mondanunk a fesztivál megrendezéséről. A partnerek értesítésével, a közönség tájékoztatásával, a már kapott támogatások visszaadásával és folyamatban lévő feladataink lezárásával egyidejűleg közösségünk a civil szervezés ellehetetlenülése, és ennek jövőbeli kilátástalansága miatt megszünteti a „ZIRCI BULI” működését, lezárva egy negyedszázados hagyományt – ezzel eltűnik egy sokak számára különleges közösségi esemény a hazai fesztivál-palettáról. (A cél nélkül maradt alapítványunk sorsáról pedig a közeljövőben döntünk.)
Köszönjük a veletek töltött 25 év minden boldog pillanatát, a rengeteg támogatást, az önkénteseink, civil és szakmai partnereink együttműködését, és a fellépőkkel közös élőzene-élményt.
Elnézést és megértést kérünk, ha ezzel a késői döntéssel kellemetlen helyzetbe hoztunk bárkit is.
BULI-s barátsággal búcsúznak mindenkitől a Szervezők.